Interjú Muzamel Mihállyal

Gyerek kora óta a színpad szerelmese, sok-sok küzdelemmel izgalmas szerepek megformálója.
Interjú Muzamel Mihállyal.

 

Muzamel Mihály a 2018/2019-es évadnyitó gálán.

 

Mióta vagy tagja a Gójóstólnak, hogy kezdődött a karriered a csapatnál?

2000-2001 fordulóján csatlakoztam a csapathoz, igazából teljesen véletlenül. Kozma Katalin, aki a kezdetektől a csapat szellemi vezetője, a Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola magyar tanáraként beválogatott az iskolai karácsonyi műsorba. Mivel azonban az iskolában nem adódott megfelelő idő a próbákra, bevitte azt a Gójóstólba, és a próbanapok első fele az ünnepi műsor gyakorlásával kezdődött. A többi pedig már történelem.

 

Mi tetszett meg elsőként a Gójóstólnál?

Ha egyetlen szóval szeretnék válaszolni azt mondanám, hogy a hangulat. Akkoriban még eléggé magamnak való voltam. Úgy kell elképzelni, mint egy játékbabát, amit letettek a sarokba és az szófogadóan ott is maradt. Ehhez képest óriási váltás volt az a felszabadult hangulat, ami a társaságban uralkodott. Nem volt az a szokásos hierarchikus rendszer, amit általában gondolunk egy olyan csoportról, amit egy tanár vezet. Mindenkinek a véleménye számított, függetlenül attól, milyen „kis”, vagy „nagy” szerepet töltött be a színtársulat életében. Ezen kívül nem csak a próbákra szorítkozott az „együttlét”. Bulik, szilveszterek, születésnapok, névnapok, közös, aktív kikapcsolódás, közösségi munka is jellemezte, jellemzi a csapat múltját és jelenét, ami elég volt ahhoz, hogy egyfajta nyitást indítson el bennem. Innentől kezdve nem volt megállás. A felszabadultság magabiztosságot hozott magával, aminek aztán kicsit talán a rabja is lettem.

 

Honnan jött az ötlet, hogy színpadon szeretnél lenni?

Sokan szokták mondani, hogy egész gyerekkoruktól erre vágytak, ezt szerették volna csinálni. Velem picit ez másként volt. Bár már az oviban rám osztották Sün Balázs szerepét, nagyon sokáig csak afféle ábránd volt ez, nem elképzelés, vagy valódi cél. Később, mikor rájöttem, hogy a színpadon érzem magam igazán jól, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt szeretném csinálni. Nem kevés szerepe van ebben a Gójóstólnak.

 

Milyen szerepeket játszottál el, van-e szerepálmod, jelenleg milyen szerepekben láthatunk?

Képkocka a Hipnózis című filmből

Szerencsére sok szerep van a hátam mögött. Még az Antigonéban kezdtem a vak jós Teiresziász szerepében, ahol később Kreón szerepét vettem át, amiben évekig volt szerencsém játszani. Molière szerepeiből kettőt is magamnak tudhattam, úgy mint Dandin György és Cleante a Tartuffe-ből, de a leginkább embert próbáló szerepem talán Jack volt A Legyek Urából. Nagyon más ember, mint én vagyok és sokat kellett vele küzdenem, főleg azért, hogy ne faljon fel elevenen.
Legnagyobb szerepálmom Iago az Othelloból. Annyira jól van megírva, annyira összetett figura, hogy nagyon szeretném egyszer eljátszani. Jelenleg Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabján dolgozunk, ahol Turai Sándor szerepe jutott nekem. Számomra furcsa és egyelőre talán picit szokatlan szerep, de kezdünk megbarátkozni egymással.

 

Van-e olyan szerep, ami kihívást jelent, mit élvezel leginkább a játszásban?

Fentebb említettem már Jack szerepét. Nagy kihívás volt megérteni az okait, az indokait. Nagyon ösztönös és emiatt roppant agresszív személyiség is, de ha azt a helyzetet nézem, amiben találták magukat a szigeten, talán ő volt a legőszintébb szereplő. Sajnálatos, hogy ebben a helyzetben ez az őszinteség olyasmivel is jár, ami felemészti és elpusztítja az embert.
A szerepekben főleg a felépítést élvezem, nem magát az eljátszást, noha kétségtelen, hogy a katarzist végül a színpad hozza meg. Megérteni egy karaktert teljesen, hogy mit miért csinál, milyen hatások motiválják, a legizgalmasabb utazás egy színész életében.

Jelenet a Tartuffe előadásból
A képen: Mátyási Csaba, Muzamel Mihály

 

Milyen módszerrel tanulsz meg hosszabb szövegeket, nagyobb szerepeket?

Szoktam mondani, hogy nem én tanulom a szerepet, hanem ő engem. Amíg nem értek meg belőle egyetlen dolgot, addig a következőre nem megyek tovább, hiszen egy jól megírt szerep alulról építkezik. Mindig a mélyben vannak a legnagyobb titkok és igazságok. A szöveg ilyenkor mellékes is picit, mert a jól megírt szerep egy jól megírt darabban hozza magával a mondanivalót is. Nem sorokat tanulok, hanem a szerepem életét. Ezért talán picit hosszabb folyamat, de sokkal tartósabb és biztonságot ad a színpadon.

 

Mivel foglalkozol a civil életben?

Annyi mindennel, hogy már számon se tudom tartani. Jelenleg éppen egy távfelügyeleti cégnél vagyok diszpécser és műszakis kolléga. De a teljesség igénye nélkül voltam már könyvesbolti eladó, gyári munkás, telemarketinges, és néha szeretem azt hinni, hogy ideig- óráig kicsit színész is, noha az a pálya sajnos erősen kisiklott.

 

Mik a hobbijaid?

Szintén csak azt mondhatom, mint a munkára. Nagyon sok dolog érdekel. Az olvasástól kezdve egy jó nagy kirándulás, vagy csak egy pár napos sátorozás valahol kint a természetben. Olykor rám jön és akkor írok is. A színház nézőként is nagyon vonz egész gyerekkorom óta, és persze a barátokkal való szórakozás, iszogatás, bulizás is napirenden van, ha már nem is olyan gyakorisággal, ahogy azt szeretném.

 

Mit olvastál utoljára, illetve milyen könyveket szeretsz?

Kedvencem és egyelőre sajnos az utolsó könyv is amit sikerült elolvasnom, Markus Zusak: A könyvtolvaj című regénye. Mély és érzelmes, kicsit keserédes, de bemutatja az élni-akarás erejét, és azt, hogy a szeretet nagyon sok mindenen átsegíti az embert.
Alapvetően olyan könyveket szeretek olvasni, amik megérintenek, mondanak valamit. Akár a társadalomról, akár csak magáról az életről, szerelemről. Azokról a dolgokról, amikért érdemes élni.

 

Mi a kedvenc idézeted?

A fent említett könyv egyik rövidke sora: „minden ember annyit ér, amennyit az adott szava”

 

Mit üzensz azoknak, akik szintén színpadon szeretnének lenni?

Nem igazán üzenni szeretnék, hiszen ezt mindenkinek magától kell felfedeznie és nincs rá globálisan érvényes recept. Talán annyi, hogy sehol nem tudod magadat annyira megismerni, mint a színpadon. Önmagad megtanulása a legfontosabb kihívás az életben, és sokaknak ez egyáltalán nem sikerül, így aztán másokkal se tudnak tisztába jönni. Azonban,ha már idézet, mindenképpen fontos lehet a végére, hogy „Játszani is csak komolyan érdemes”. Különösen igaz ez a színpadra.